Gáspárné Vass Mária “Böbe”

Kozmetikus mester, GIGI szakmai tréner

1983 óta dolgozom kozmetikusként, amely évtizedek óta a szenvedélyem és hivatásom. A GIGI magyarországi megjelenése óta dolgozom a termékeikkel, amelyek innovációja és minősége azonnal megnyert. Célom, hogy vendégeim mindig a legmagasabb szintű gondoskodást és figyelmet kapják, és úgy távozzanak tőlem, hogy belső és külső harmóniájukat is visszanyerték.

1983 óta dolgozom kozmetikusként, amely évtizedek óta a szenvedélyem és hivatásom. Pályámat Budán kezdtem mesterem mellett, ahol megismerkedtem a szakma alapjaival és szépségeivel. 1985-ben a mestervizsga megszerzése után Pesterzsébeten kezdtem el dolgozni, mint kozmetikus kisiparos, ahol azóta is szeretettel fogadom Vendégeimet.

1995 óta aktívan foglalkozom tanulóképzéssel, és négy éven át gyakorlati oktatóként dolgoztam egy kozmetikus iskolában. Kiemelten fontosnak tartom a szakma iránti tudás és elhivatottság továbbadását a fiatalabb generációknak. Ezen túlmenően, a GIGI cég szakmai bemutatóin és kongresszusain gyakorlati kozmetikusként veszek részt, megosztva tapasztalataimat és bemutatva a legújabb technikákat.

2021-ben nagy megtiszteltetésben részesültem: a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara legmagasabb szakmai elismerését, az Aranykoszorús Mester címet kaptam meg. Ez az elismerés is megerősített abban, hogy elkötelezettségem és folyamatos fejlődésem nemcsak vendégeim, hanem a szakma közössége számára is értéket jelent.

A GIGI magyarországi megjelenése óta dolgozom a termékeikkel, amelyek innovációja és minősége azonnal megnyert. A márka közel 250 termékét szabadon variálhatom a kezelések során, így minden vendégem számára személyre szabott megoldásokat kínálhatok. Különösen örömömre szolgál, hogy a GIGI nemcsak új termékcsaládokat vezet be évente, hanem a meglévő készítményeit is folyamatosan megújítja, hogy megfeleljen a legújabb elvárásoknak.

A szakmai fejlődés számomra elengedhetetlen, ezért rendszeresen járok továbbképzésekre és tanfolyamokra, hogy mindig naprakész szolgáltatásokat nyújthassak.

Célom, hogy vendégeim mindig a legmagasabb szintű gondoskodást és figyelmet kapják, és úgy távozzanak tőlem, hogy belső és külső harmóniájukat is visszanyerték.